„Köszönettel tartozunk Oroszországnak”
Az évszázad megállapodásának és üzletének nevezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ez utóbbi Moszkva melletti rezidenciáján szerdán folytatott megbeszélését követően.
A kormányfő az orosz elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az erről szóló nemzetközi vitákat Magyarország indokolatlannak tartja, mivel a két ország a hatvanas évek óta működik együtt ezen a téren, és nem tett mást a két fél, mint ezeket meghosszabbította. Orbán kijelentette: köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy készen állt ennek meghosszabbítására.
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint Orbán Viktor moszkvai látogatására nem volt semmi szükség, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott bejelentések nem indokoltak ilyen magas szintű találkozót.
A független Szelényi Zsuzsanna szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, különösen kényelmetlen, hogy a magyar kormányfő egy kulcsfontosságú EU-s tanácskozás előtt az orosz elnökkel egyeztet. A politikus kijelentette: Magyarország nemzeti érdekei azt kívánják, hogy csökkentsük az orosz energiától való függőséget.
Paks II.: 60 év függőség címmel a Greenpeace is kiadott egy sajtóközleményt Orbán moszkvai útja kapcsán. Ebben a zöldszervezet úgy fogalmaz: munkahelyeket és gazdasági fellendülést s az energiaellátás függetlenségét valójában a megújulók biztosítják.
A Paks II.-projekttel csak tovább növekedne az orosz energiától való függőségünk, amely így a 80 százalékot is elérhetné a Greenpeace szerint. A beruházáshoz előnytelen feltételekkel nyújtott tízmilliárd eurós hitel felvétele politikai, a globálisan hanyatló atomenergiához való ragaszkodás pedig technológiai kényszerpályára állítaná az országot.
A fűtőanyag-ellátást, az erőmű üzemeltetését vagy akár a kiégett üzemanyagok kezelését illetően ez a függő viszony több mint fél évszázados kiszolgáltatottságot eredményezne Oroszországtól. Ráadásul a projektben a Roszatom lenne a partner, amely egyebek mellett a korrupciós ügyeiről, a gyakran késedelmes és a tervezettnél drágább teljesítéseiről híresült el.
2014-ben a termelt villamos energia több mint negyedét szolgáltatták tiszta energiaforrások, 2015-ben az Európai Unióban üzembe helyezett új erőművek 77 százaléka volt megújuló alapú, és a trendek az energiahatékonyság növekedéséről szólnak – fogalmaz a zöldszervezet közleménye. „A paksi atomerőmű-bővítéssel Magyarország így a múltba betonozná be az energiarendszerét és veszélyeztetné az ország jövőbeli versenyképességét.”
Az LMP szerint a paksi atomerőmű-beruházás szerződésének felmondása lett volna Magyarország érdeke Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai találkozóján.
Gál József, az ellenzéki párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján a földgázszállítási szerződések meghosszabbítására vonatkozóan azt mondta: a kormányfő „kegyelemajándékkal” tér vissza, de ez sem az emberek energiabiztonságát, sem Magyarország energiafüggetlenségét nem növeli. Értékelése szerint a szerződések megerősítése helyett is szigetelésre kellene költeni, anélkül ugyanis „orosz gázzal fogjuk fűteni a magyar utcákat”.
A Párbeszéd Magyarország szerint a miniszterelnöknek Moszkvában inkább a paksi paktum felmondásáról s a fővárosi M3-as metrókocsik felújítására vonatkozó szerződés felbontásáról kellene tárgyalnia.
Egy előnyös észt ajánlattal szemben erre a feladatra ugyanis egy sok milliárddal drágább orosz pályázat nyert. A párt szerint Orbánnak a kelet-ukrajnai szakadárok katonai támogatásának leállításáról, a Krím félsziget elrablásáról és az Ukrajna feldarabolására tett kísérletről is beszélnie kellett volna Putyinnal.
Valamint arról, hogy Szíriában ne akarják megmenteni a gyilkos Aszad-rezsimet, s hogy köszönjük, de nem akarunk orosz–magyar légitársaságot és nem kérünk máshova eladhatatlan Szuhoj utasszállítókat.
A PM azt is elvárta volna Orbántól, hogy szólítsa fel Putyint, hogy Oroszország ne pénzelje tovább a magyar szélsőjobboldalt és ne szabadítson hazánkra a Jobbik-képviselő KGBélához hasonló ügynököket.
(Forrás: MTI, Greenpeace)