Amikor nem egészen két évvel ezelőtt Lázár János sajtótájékoztatón kommentálta a meglepett magyar médiamunkásoknak, hogy – mint azt az orosz hírügynökségtől, az Interfaxtól váratlanul megtudhatták – 2014. január 14-én Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin Moszkvában megállapodott a paksi atomerőmű bővítéséről, akkor a magyar kancellária vezetője a tőle megszokott találékonysággal jellemezte a magyar és az orosz kormány kapcsolatát. „Ez egy egyre jobban működő érdekházasság, ami egyre nagyobb élvezetet biztosít a feleknek.”
Hogy konkrétan a Paks 2.-nek nevezett, tízmilliárd eurós orosz hitelből finanszírozandó beruházás esetében pontosan mit is kell értenünk az „élvezet” fogalmán, az máig sem világos; viszont a szerződés megkötése óta fény derült néhány nem éppen mellékes körülményre. Egyebek között kiderült, a harmincéves futamidejű kölcsön kamatkonstrukciója közel sem olyan kedvező, hogy az annak idején elhangzott kormányzati nyilatkozatok nyomán az „évszázad üzletének” nevezhetnénk – legalábbis magyar részről biztosan nem. Lázár akkori állítása – miszerint „minden kalkuláció azt mutatja, hogy ez a legversenyképesebb energia” – sem bizonyult helytállónak: ma nincs olyan független, vagyis nem a kormánynak szolgáló szakértő, aki egyetértene az új paksi erőműblokkok által majdan megtermelhető áram hivatalosan megjósolt árkalkulációjával.
Fotó: EUROPRESS/AFP
Hiszen ezek a hízelgő számítások egyrészt nem veszik figyelembe, hogy az alternatív energia előállításának költsége miként alakul a következő években, másrészt nem kalkulál az olyan „járulékos” paksi kiadással, mint például az aligha megkerülhető dunai duzzasztó felépítése – és akkor még nem beszéltünk a környezetvédelmi és hulladékkezelési kötelezettségekről. Tehát egyre valószínűbb, hogy az erőműbővítés nemhogy nem gazdaságos, de nem is volna szükséges, ha helyette a megújuló energiaforrások lehetőségeiben gondolkodnánk. Mindenesetre bizonyos, hogy pusztán szakmai szempontból elhamarkodott döntés született a paksi beruházásról; jó néhány év múlva is ráértünk volna kiválasztani a jövőre nézve legjobb megoldást. Okkal feltételezhető tehát, hogy a Roszatommal kötött szerződést kizárólag a politikai akarat hozta létre. Még mindig nem tudhatjuk, vajon Orbán vagy Putyin sürgette-e jobban, de ahhoz ma már kétség sem fér, hogy a magyar kormány, noha az aláírás pillanatában tisztában volt az uniós versenyjog megszegéséből fakadó problémákkal, mégis megpróbálta áterőszakolni Brüsszelen a közbeszerzési eljárás mellőzését. Még ugyancsak a két évvel ezelőtti sajtótájékoztatón Lázár azt mondta, az Európai Bizottság „nem emelt vétót” a nemzetközi tender elhagyása ellen, most pedig, amikor mégis megindult a kötelezettségszegési eljárás a magyar kormánnyal szemben, Barroso egy korábbi levelére hivatkozik, amelyben – úgymond – a bizottság egykori elnöke igenis jóváhagyta az erőműépítést.
Forrás: 168ora.hu