Quantcast
Channel: Atomenergia - Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
Viewing all articles
Browse latest Browse all 406

Megállítja Brüsszel a paksi bővítés összes beszerzését!

$
0
0

Az Európai Bizottság megítélése szerint a magyar hatóságok eltértek a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályoktól, amikor közvetlenül, pályáztatás nélkül adtak megbízást a Roszatomnak a paksi atomerőmű kibővítésére. A BruxInfoértesülései szerint a testület valószínűleg csütörtökön hivatalos felszólító levelet készül küldeni Budapestnek, amelyben a paksi projektet érintő minden folyamatban lévő és tervezett további beszerzés felfüggesztésére is fel kíván szólítani. Az értesülés éppen azon a napon érkezett, amikor Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tartott és azt jelezte, hogy két nyitott kérdés van Brüsszellel Paks ügyében, az egyik pedig éppen a beszerzési témát érinti. A másik a tiltott állami támogatással kapcsolatos vizsgálat, amelynek eredményéről elvileg rövidesen döntés születhet a Bizottság egy másik Főigazgatóságán.

Két hónapot kapunk a magyarázatra, de addig is álljunk le

Hivatalos felszólító levelet készül küldeni Magyarországnak – a BruxInfo értesülései szerint – csütörtökön az Európai Bizottság, mert úgy látja, hogy a paksi atomerőmű kibővítésére vonatkozó megbízási szerződés (az Oroszországgal aláírt kormányközi megállapodás részeként) közvetlen, versenypályázat nélküli odaítélésével megsértette az EU közbeszerzési szabályait.

A magyar kormánynak két hónapon belül kell reagálnia a hivatalos felszólító levélben tett állításokra, és Brüsszel a válasz fényében dönt majd arról, hogy indoklással ellátott vélemény elfogadásával a második szakaszba léptesse-e az eljárást vagy sem.

Addig is azonban a vélt kötelezettségszegés komolyságára való tekintettel a testület a lap forrásai szerint arra szólíthatja fel csütörtökön Budapestet, hogy függesszen fel minden egyes, a paksi projekttel összefüggő beszerzési eljárást, és tartózkodjon minden további új szerződés megkötésétől.

A Bizottságnál a lap kérdésére nem erősítették meg a hírt, de nem is cáfolták. A testület csütörtökön hoz döntéseket kötelezettségszegési ügyekben, ennek lehet része a paksi dosszié is.

Emlékezetes, hogy Magyarország egy Oroszországgal aláírt kormányközi megállapodás keretében ítélte oda közvetlenül, tendereztetés nélkül a Roszatomnak a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítésére és felszerelésére vonatkozó szerződést.A projekt költségeit 12,5 milliárd euróra becsülik, amelynek Aszódi mai jelzései szerint mintegy 6-10 százalékát már az építkezés 2018-ra tervezett megkezdéséig le fogjuk hívni tervezési és mérnöki munkákra. Ez tehát 2018-ig mintegy 220-375 milliárd forinttal megemelné az államadósságot.

Az öt mérföldkő közül hármon már túl vagyunk

Aszódi ma jelezte, hogy a paksi projekt kapcsán öt fontos mérföldkő van, amin át kell mennie az országnak, hogy minden szempontból “sínen legyen” a beruházás. Az első három mérföldkőn már túl vagyunk, mivel megkaptuk a szükséges zöld jelzéseket.

Az első az államközi szerződés volt, amelyet még a 2014. januári aláírás előtt bemutattuk a Bizottságnak, és Aszódi tájékoztatása szerint Brüsszel nem emelt kifogást ennek tartalma ellen. A második az Euratom által idén tavasszal aláírt üzemanyag ellátási szerződés volt, igaz itt engedményekre kényszerült a magyar fél.

A harmadik pedig az volt, hogy idén szeptemberben a Bizottság arról tájékoztatta Magyarországot: elfogadta az Euratom szerződés 41-es cikkelye szerinti notifikációt. Ennek lényege, hogy tájékoztatni kell a Bizottságot minden nagyobb atomerőművi projektről, és ennek keretében a Bizottság azt vizsgálja, hogy a fejlesztés összhangban van-e az Euroatom-szerződés célrendszerével és szabályaival, vagy sem.

Forrás: portfolio.hu

Bővebben


Viewing all articles
Browse latest Browse all 406