Csalódnia kell a magyar kormánynak: várakozásaival szemben idén már biztos nem zárja le Brüsszel a paksi bővítés vizsgálatát.
Az Európai Bizottság három hete, november 17-én, egyévnyi kutakodás után zárta le a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos vizsgálatát. Akkor úgy döntött Brüsszel, hogy a magyar államnak joga volt a versenyeztetés kizárásával orosz partnert választani a beruházáshoz. Így egyetlen eljárás maradt még az ügyben: annak megállapítása, hogy a bővítés során történik-e tiltott állami támogatás, vagy sem. Az ügyben a magyar kormányt képviselő Lázár János három hete még nagyon bizakodó volt, arról beszélt: még idén lezárja a Bizottság ezt az eljárást is – a magyar fél érveinek elfogadásával –, így jövőre kezdődhet az orosz hitel lehívása és az építkezés érdemi megkezdése.
A legfrissebb brüsszeli bejelentés fényében azonban garantált, hogy csúszni fog a projekt.
„Még több kérdés is tisztázásra vár, mielőtt az Európai Bizottság lezárhatja a Paks 2 beruházás ügyében indított mélyreható állami támogatási vizsgálatot” – közölte szerdán Margrethe Vestager, az EU versenypolitikai biztosa. Megjegyezte: a testület többek között a projekt regionális energiapiacokra gyakorolt hatását is vizsgálja, mielőtt meghozná a döntést. „Első lépcsőben azt kell megállapítani, hogy a beruházás magában foglal-e állami támogatást, és ha igen, mekkora összegről van szó. Ha állami támogatásról van szó, akkor pedig felmerül a kompenzáció kérdése a piaci torzulások megelőzése végett. Még nem végeztük el a vizsgálatot” – mondta a biztos.
„Még mindig van néhány olyan kérdés, amelynek nem jártunk teljesen utána” – hangsúlyozta Margrethe Vestager, érzékeltetve: az állami támogatásról szóló döntés meghozatala még eltarthat egy darabig.
Forrás: vs.hu